Kelemen Katalin e.v. (Kati)

Szeretettel köszöntöm Önt bemutatkozó oldalamon!

Kelemen Katalin (Kati) vagyok, svédmasszőr.

Hiszem, hogy mindannyian útkeresők vagyunk, és én most jutottam el oda, hogy egy bő évnyi tanulás, gyakorlás és gyógymasszőr melletti tréning után végre  masszírozhatok. Hogy újabb és újabb masszázsfajták megismerése, felfedezése közben svédmasszázs tudásom legjavát felhasználva segíthetek vendégeimnek a stressz enyhítésében és fájdalmaik csökkentésében. Hiszek a masszázs jótékony hatásában.
Mindig figyelek vendégeimre, igyekszem maximálisan rájuk hangolódni, igényeiket – egészségi állapotuk szem előtt tartásával – teljes mértékben figyelembe venni. Számomra ez a ráhangolódás szükséges ahhoz, hogy jól meg tudjuk határozni a masszázs erősségét is, és sikeres legyen a masszázs(fogások) kivitelezése is. 
Vendégeim számára és nekem is valódi élményt jelent, mikor nem kell a hétköznapi dolgokat, tennivalókat intézve sürögni-forogni, és megélhető a jelen, mert éppen akkor, abban a pillanatban nincs semmilyen dolog, feladat. Ennek a jelennek a megélése pedig testnek és léleknek feltöltődését is jelenti, melyhez masszázsommal és figyelmemmel igyekszem maximális mértékben hozzásegíteni kedves vendégeimet.

Ezeket a masszázsfajtákat végzem:

  • svédmasszázs (30, 45, 60, 90, 120 perc),
  • svédmasszázs köpölyözéssel (45, 60 perc)
  • svéd frissítő talpmasszás (30, 45 perc),
  • sómasszázs (45, 60 perc),
  • svédmasszázs peelinggel (45, 60, 75, 90 perc)
  • lávaköves masszázs (60, 90 perc),
  • lomi lomi hawaii masszázs (60, 90 perc),
  • aromaterápiás meleg olajos masszázs (60, 90 perc),
  • arcmasszázs – nem kozmetikai (30 perc)

Nyitvatartási időben ezen a számon érhet el: +36 70 395 6773

Ide írhat nekem: info@hatmasszazs.com

Online időpontfoglaláshoz kattintson ide: Kelemen Kati

Ajándékutalvány rendelés: itt

Bankkártyás fizetés elérhető: IGEN; OTP SZÉP kártyás fizetés elérhető: IGEN
(MBH és K&H SZÉP kátyás fizetés hamarosan!)

Szeretettel várom Önt masszázsaimon!

Kelemen Katalin – Kati